Sorozatos sikereink országos, budapesti és kerületi versenyeken

Sorozatos sikereink országos, budapesti és kerületi versenyeken

 

Örömmel értesültünk arról, hogy diákjaink az elmúlt hónapokban a különböző országos, budapesti és kerületi versenyeken zsinórban hozzák a jobbnál jobb helyezéseket.

A Budapesti Népdaléneklési versenyen Lászlóffy Emőke „Ezüst”, Kniesz Viola pedig „Arany” minősítést kapott.

A kerületi vers-és prózamondó versenyen Serényi Misa negyedik helyezést ért el, és a zsűri egyik különdíját is elhozta.

Az országos természettudományos verseny budapesti fordulójában a 7-8. évfolyamos diákjaink a vártnál is jobban szerepeltek.

Hetedik évfolyamon az 50 induló csapatból a 16., valamint a 27. helyen végeztünk, a 8. osztályosok majd félszázas mezőnyében pedig a 11. helyezett lett csapatunk!

Köszönjük a felkészítő tanárok, Kozma Zsuzsanna, Baranyi Noémi, dr. Kuczmann Imre és Ágoston-Vas Ottilia munkáját, és a szakmai mestereknek, mesternőknek a versenyeken való részvételhez nyújtott támogatását.